A tinnitus eredete

Világszerte milliók mindennapjait keseríti meg a tinnitus, vagyis milliók szenvednek egy olyan zajtól, amelynek „sem külső, sem belső forrása nincs”1, oka ismeretlen. Legalábbis eddig annak tűnt…

A fülzúgáskutatás terén az elmúlt 10 évben hatalmas előrelépés történt. Habár a fülzúgás jellege és kiváltó oka egyénileg eltérő lehet, a legújabb idegtudományos kutatások szerint eredete ugyanazon a mechanizmuson alapul. Az állandó hang kialakulásának oka nem a fülben, hanem az agyban keresendő2,3.

A tett színhelye az agy

Az emberi agy súlya alig másfél kilogramm, mégis ez az evolúciós fejlődés során kialakult legbonyolultabb szervünk: 100 milliárd idegsejt, és a közöttük lévő több billió (milliószor millió, azaz ezermilliárd) kapcsolat vagy szinapszis alkotja. Egy gigantikus hálózat ez, ahol az információk milliszekundumok alatt cserélődnek. Minden beérkező információ – szűrés és ellenőrzés után – a megfelelő helyre továbbítódik az agyban (például a hanginger a hallópályán keresztül a hallóközpont felé fut). De mi történik akkor, ha az adatfeldolgozó (átmenetileg) meghibásodik és így az adatfeldolgozás tévesen történik? Vagy ha a fül hibás jeleket küld a hallóközpontnak?

Amikor az idegsejtek magukban beszélnek….

A fül és a hallóközpont között (például nagyothallás vagy gyógyszer-mellékhatás miatt) fellépő jelátviteli zavar felboríthatja a hallópálya szűrőrendszerében meglévő egyensúlyt. Ez a hallóközpontban lévő idegsejtek túlzott aktivitásához (hiperaktivitás) és közöttük összehangolt, egyidejű működés (szinkronizáció) kialakulásához vezet2,3,5,6. Larry Roberts, a világszerte elismert fülzúgáskutató professzor így írja le ezt a jelenséget: „Ha a fül a hallóközpont idegsejtjeinek kevés »beszédtémát« küld – például halláscsökkenés miatt –, az idegsejtek egymással kezdenek el beszélgetni. Ezt fülzúgásként éljük meg.”

Az agy természetes fejlődőképességének köszönhetően képes rugalmasan alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez, majd megerősíti és tartósan rögzíti ezt a kóros idegsejt-aktivitást. Az agy tehát megtanulja a szinkron-hiperaktivitást! Ezáltal a fülzúgás tartósan rögzül.

A "látható" hang

A sejtek fokozott aktivitása miatt a hallóközpontban tinnitushang keletkezik: ez EEG vizsgálattal (elektroenkefalográfia) mérhető. A fülzúgást modern képalkotó eljárásokkal is láthatóvá lehet tenni2.

pet-scan

Az ábrán látható, hogy a kóros szinkron sejtaktivitás nemcsak a hallóközpontra korlátozódik: olyan agyterületek is érintettek, amelyek a figyelmet, az érzelmeket és a stresszt szabályozzák. Ezért is olyan összetett a fülzúgás: egyrészt a hallóközpont beteges aktivitásáról van szó, másrészt az úgynevezett „figyelemhálózat” hibás működéséről, ami miatt a kóros jelek nem szűrődnek ki, továbbjutnak és tudatosulnak2. A hallásélményt az agy mélyebb területein lévő idegsejthálózatok egyéb érzésekkel, például félelemmel, szorongással kapcsolják össze. Így az egyénben a fülzúgás elviselhetőségét a  hallásért, a tudatosodásért, a gondolkodásért és az érzelmekért felelős idegsejtcsoportok kölcsönös együttműködése határozza meg. Ettől függ az, hogy a beteg mennyire hangosnak éli meg a saját fülzúgását, és hogy mennyire találja azt kellemetlennek. Emiatt van az, hogy a tinnitus hangossága és az általa okozott kellemetlenség nem mutat szoros összefüggést: ahogyan egy halk hang is lehet nagyon kellemetlen, úgy olykor egy viszonylag hangos fülzúgás-hang sem annyira zavaró11,12,13,14.



Irodalomjegyzék

  1. A. Lockwood, R. Salvi, R. Burkard: Tinnitus; N Engl J Med.; 347: 904–910 (2002)
  2. T. Kleinjung, B. Langguth: Wege zur Stille; Gehirn & Geist 1-2: 38–42 (2011)
  3. N. Weisz N, B. Langguth: Kortikale Plastizität und Veränderungen bei Tinnitus; HNO 58: 983–989 (2010)
  4. E. Kandel, J. Schwartz, T. Jessell: The Principles of Neural Science; Elsevier (2000)
  5. L. Roberts, J. Eggermont, D. Caspary, S. Shore, J. Melcher, J. Kaltenbach: Ringing Ears: The Neuroscience of Tinnitus; J Neurosci.; 30(45): 14972–14979 (2010)
  6. N. Weisz, S. Müller, W. Schlee, K. Dohrmann, T. Hartmann, T. Elbert: The neural code of auditory phantom perception; J Neurosci.; 27: 1479-1484 (2007)
  7. http://www.thespec.com/news/article/275290--mcmaster-team-pinpoints-source-of-tinnitus; Thu Nov 11 2010
  8. N. Weisz, S. Moratti, M. Meinzer, K. Dohrmann, T. Elbert: Tinnitus perception and distress is related to abnormal spontaneous brain activity as measured by magnetoencephalography; PLoS Med.; 2(6): 546-553 (2005a)
  9. R. Llinás, U. Ribary, D. Jeanmonod, E. Kronberg, P. Mitra: Thalamocortical dysrhythmia: A neurological and neuropsychiatric syndrome characterized by magnetoencephalography; Proc Natl Acad Sci U S A.; 96: 15222-15227 (1999)
  10. P. A. Tass: Verlernen krankhafter Synchronisation mittels desynchronisierender Hirnstimulation; Neurobiologie der Psychotherapie (2010)
  11. S. Vanneste, M. Plazier, E. der Loo, P. de Heyning, M. Congedo, D. De Ridder: The neural correlates of tinnitus-related distress; Neuroimage; 52(2): 470–480 (2010)
  12. W. Schlee, N. Mueller, T. Hartmann, J. Keil, I. Lorenz, N. Weisz: Mapping cortical hubs in tinnitus; BMC Biol.; 7: 80 (2009a)
  13. W. Schlee, T. Hartmann, B. Langguth, N. Weisz: Abnormal resting-state cortical coupling in chronic tinnitus; BMC Neuroscience; 10: 11 (2009b)
  14. A.M. Leaver, L. Renier, M. Chevillet, S. Morgan, H. Kim, J. Rauschecker: Dysregulation of limbic and auditory networks in tinnitus; Neuron, Jan 13;69(1):33-43 (2011)