Az ANM német cég 2011-ben nyerte el Köln Város „Nicolaus Otto Innovációs Díját“

2011 decemberében az ANM német cég Prof. Dr. Dr. Peter Tass által vezetett jülichi kutatócsoporttal együttműködve nyerte el a Köln Város „Nicolaus Otto Innovációs Díját“. A 101 pályázó közül végül az ANM céget jutalmazták meg az első díjjal és a vele járó 15.000 Euroval a „Platform technológiával kifejlesztett Neuromodulátor alkalmazása Parkinson-betegség, fülzúgás és krónikus fájdalom kezelésében“ c. pályaműért. Prof. Dr. Tass és az ANM cég által kifejlesztett Coordinated Reset (CR)®-Neuromodulátor nagy áttörést jelent olyan betegségek kezelésében, melynek hátterében az agy bizonyos területén lévő idegsejtcsoportok túlzott szinkronizációs aktivitása áll.

A neurológiai kutatásokon alapuló CR®- Technológia nemcsak a tünetek akut enyhülését éri el, hanem lehetővé teszi az adott agyterületen a neuronális (idegsejt) hálózat átépülését, így elérve azt, hogy a  betegséget okozó túlzott szinkron aktivitás „elfelejtődik“. A tünetek, mint pl. a zavaró fülzúgás megváltozik, mérséklődik, vagy akár meg is szűnhet. A kölni ANM cég által  a tinnitus kezelésére először kifejlesztett, akusztikusan működő Neurostimulator orvostechnikai terméket 2010-ben szabadalmaztatták. A CE jelzéssel rendelkező készülék megfelel az európai uniós követelményeknek és gyakorlatban alkalmazható. A CR®-Neuromodulátor egy innovatív, idegkutatásokon alapuló új terápiás lehetőség, ami nemcsak a tinnitus, hanem más betegségek kezelésére is alkalmas, melynek hátterében az idegsejtek túlzott szinkron aktivitása áll (pl: Parkinson-kór, krónikus fájdalom, depresszió).